8.fejezet
Zoé:
Már több mint egy órája bolyongunk, illetve az órám ezt jelzi, ami amúgy csak az idő megállapítására jó, mert még szép, hogy nincs térerő, a wifiről meg ne is beszéljünk. Még szerencse, hogy nem vagyunk éhesek, de ha azok is lennénk van még a táskámba KFC-s süti, de ezt még nem említem nekik, nehogy letörtség miatt nassolni kezdjenek...Tiszta sötét van, a hó már lassan a térdünkig ér és látom, hogy a fiúk is fáznak.
-Milyen nagy ez az erdő?! Most komolyan, nem lehet, hogy körbe-körbe megyünk?- vacogott Harry.
-Nyugi, nem olyan rossz a helyzetünk.
-Igazán, Zoé? Tényleg Zoé?-förmedt rám Louis elénk állva és a kezével csapkodott minden kérdés végén. Felháborodását teljesen megértem, de ha én nem maradok bizakodó, akkor senki se.
-Lou szívem nézd: még csak 7 óra van; nem esik a hó; nem egyedül vesztünk el, hanem legalább hárman vagyunk; van telefonunk is és tudjuk, hogy Londonban vagyunk valahol, ráadásul a többiek észreveszik előbb-utóbb, hogy eltűntünk. Gyere ide. -húztam magamhoz, hogy lenyugodjon mert lehet, hogy sötét volt de a szemében az ijedséget tisztán láttam. -Gyere. -intettem Harryhez és karoltam belé egyik oldalról, míg másik oldalról Louisba és így mentünk tovább a hóban.
-Most képzelődöm, vagy tényleg van ott egy ház?-állt meg hirtelen jobb oldalamon cammogó Harry.
-Inkább valami fa izé.-förmedt fel kedvtelenül a másik oldalról Louis.
-Gyertek már.-húztam őket magammal a tetővel ellátott épülethez. Az alig 7m széles, fa építmény előtt álltunk tanácstalanul és két oldalról fürkészve keresték tekintetemet, hogy én döntsek. Na szépen vagyunk, nem is hogy a két férfi állna a sarkára, még nekem kell bátornak lenni. Elengedem a kezemet a két fogásból és az ajtót nyitom ki óvatosan, hogy véletlenül se dőljön ki az.
- Hahó-kiáltott be Louis, aki telefonját elővéve világította be az apró helységet. Szerintem ez teljesen felesleges volt, mert egyértelmű, hogy senki sincs itt. Lépnék be a küszöbön, ám Hazza karjával finomat jelezte előttem, hogy Ő teszi meg az első lépést. Gondolom észbe kapott, hogy talán férfiként kéne már viselkedni. Egész barátságos volt a helység ahhoz képest, hogy egy erdő közepén lévő elhagyatott fa ház.
-Itt kéne maradni.-jelentette ki Louis és telefonját használva nagyobb fényforrást próbál keresni, de csak egy régi petróleum lámpát talált.
-Kandalló?-mutattam az én telefonom világításával a sarokba elhelyezkedő fűtésre alkalmatos eszközre.
-Gyufa?-nézett rám Louis.
-Egy szavas kérdések?-kérdezte Harry mosolyogva majd előhúzott egy doboz gyufát.
-Először is fa kéne...-veregettem meg a vállukat jelezve, hogy ez nem az én feladatom lesz. Húzott szájjal bólogattak és kimentek, így jobban körül nézhettem de nem sokat tudtam felfedezni, mivel már említve is volt, a 7m hosszú, 3m széles vityilló területét könnyen betudtam járni. Egy asztal és hozzátartozó szék volt a házikó közepén, meg egy szőnyeg, amit a cipőmmel finomat megrúgva jöttem rá, hogy eléggé poros. Ha a fiúk bejönnek, ezt én elintézem, hogy ne legyen koszos. Tényleg, a fiúk! Hol vannak már? Aggódóan léptem ki az ajtón és elnevettem magam amilyen látvány fogadott. A két "vadász" éppen felém jött, kezük megpakolva néhány száraz letört ággal és én szívélyesen kitárom az ajtót és a telefonfénnyel világítom az útjukat.
Siker! Úgy 10 perc szenvedés után -miután meggyőződtünk arról, hogy a kémény kellő képen tiszta- a tűzet meggyújtottuk, pontosabban MEGGYÚJTOTTAM. A szőnyeg is tiszta, és a kandalló fénye beteríti a kis helységet. Melegség árasztotta el a házat.
-Van fürdőszoba is, vagy valami olyasmi!-kiáltott fel a ház túlsó végéből Louis. -És itt egy pléd is meg hideg víz is van, gondolom egy kút van a közelben.-állapította meg a csapot megnyitva.
Mivel a szoba kezdett jó hőmérsékletbe jönni, kabátjainkat az asztalra leraktuk és jót röhögtünk Louison akin egy meleg répás pulóver volt, valószínűleg egy rajongótól kapta.
Unalmunkba szinte minden témát 'kiveséztünk', majd éjfél körül Répafej letelepedett a szőnyegre és magához húzta a pokrócot. Feje alá tettem a táskámba lévő sálamat, hogy párnaként szolgáljon neki.
Eközben...
Zayn:
Nem lehet igaz... Hogy ma senkit se lehet elérni?! Liamről két napja nem tudunk semmit, a hívásokra nem válaszol és csak most írt Twitteren annyit hozzám lökve, hogy "Jól vagyok, majd hívlak." Aztán még ott vannak Harryék, akiket szintén már egy ideje próbálom hívni, de mindegyik hangpostára kapcsol. Ha ez valami sértődős játék Tőlük, akkor nem állok jót magamért...Hívom Niallt, hátha Ő kegyes lesz felvenni azt a szerencsétlen mobilt.
-Mi baj van?-vette fel végre az első ember...egy álmos ember.
-Az Niall, hogy senki nem veszi fel a telefont!
-Én felvettem...
-De Liam nem! És Zoénak, Harrynak és Louisnak pedig 4 órája a kikapcsolt telefonjukkal beszélek.
-Mivel éjfél van észlény!-morgott bele Niall, majd lecsapta. Na mondom szép, de jó akkor engem se érdekel és inkább megyek aludni. Majd ha előkerülnek jól lehordom Őket.
Vissza az erdőbe...
Harry: Louis mellé telepedtünk mi is fáradtan és semmittevően Zoéval, kb.10 SMS elküldés után -amit azért tettünk, hogy hátha véletlenül lenne térerő és valaki megkapja a helyzetjelentésünket.-
Hajnali 2 óra van, Louis természetesen horkol. Ő az aki mindenhol eltud aludni, legyen az egy erdő közepén lévő ház padlója vagy egy szék a semmi közepén. Én nem voltam ilyen szerencsés az elalvás térén és végig a tűz pattogását figyeltem a lábam mögül.
-Nem tudsz aludni?-fordult felém a szőnyegen Zoé, feje alá téve egyik kezét.
-Nem-fordultam én is befelé és néztem szemeibe mosolyogva. -Te miért nem alszol már?
-Mostanában rosszul alszom.
-Akkor azért jöttél tegnap este a szobánkba?-komolyodtam el, mire Ő a fejét a padlóra szorította majd újra visszafordult felém. Látszott rajta, hogy nem szeretne beszélni erről, de én érdeklődően néztem rá és válaszolt:
-Igen, de most nem csak azért nem szuszogok mélyeket, ellentétben a mellettem horkoló Louissal, mert nem jól alszom, hanem nem érzem biztonságba magamat és benneteket se itt.
-Zoé-löktem meg viccesen jobb lábammal az Ő lábát, majd elmosolyodtam.-Mi a baj? Tudod, hogy nekem aztán mindent elmondhatsz.
-Tudom-mosolygott rám kék szemeivel- de nem akarok vészmadár lenni egyfolytában és terhelni benneteket a gondjaimmal, hiszen most különben is a banda a legfontosabb.
-Tudtommal te is a bandatagja vagy, és számítasz nekünk Picilány. Na bökd ki-löktem meg megint a lábammal. Halkan elnevetett majd gondterhelt lett a tekintete. Figyelmesen hallgatni kezdtem.
-Tegnap, egyedül jöttem hazafelé a sötétben a randi után. Gyalogoltam, gondoltam jót tesz ha kiürítem a gondolataimat meg blablabla de aztán arra lettem figyelmes, hogy valaki követ.
Összeráncoltam a szemeimet és tovább folytatta:
-Christofer volt az és utánam szólt, amire első reakcióm az volt, hogy sprintelni kezdtem. Nem ért utol, bár nem sok kellett neki, de hála egy busznak amire feltudtam ugorni és így elkerülni a "találkozást". Majd hazaértem, de...
...féltél. -fejeztem be a mondatát, mert tudtam, hogy úgyse mondaná ki ezt a szót. Ő akar lenni a bátor és talpraesett lány, aki senkitől se tart, de mind jól tudjuk, hogy azért Ő se olyan erős, ami így természetes.
-Aztán nagy vihar támadt, ami nem igen tett jót az aggodalmaimnak és csak arra eszméltem fel, hogy a szobátokban vagyok és közétek fekszem. Elcsendesedett és tovább nézett engem.
-Nem baj ha félsz. -mosolyodtam rá mire ő vissza rám. -Gyere ide-öleltem magamhoz fekve, mire Ő hálásan hozzám bújt. Reflexből beleszagoltam a hajába. A zöld alma illata kellemesen megnyugtatott. Éreztem minden levegő vételét és a szívének dobogásának lüktetését. Végre éreztem azt is, hogy egyenlőre itt biztonságban vagyunk... Így hárman...
Louis:
Férfi hangok keltettek fel, majd én az egymásba kapaszkodó Zoét és Harryt ébresztettem fel, akik így elnézve elég félreérthető helyzetbe voltak. Mint két nyálas szerelmes. Ezen a gondolaton elröhögtem magam, mire Ők kérdően néztek rám, miközben feltápászkodtak.
-Önök szerint itt lehetnek?-szűrődött be ugyanaz a hang, amely felkeltett édes álmomból.
-Hahóó-nyílt az ajtó és egy ismerős arc bukkant fel, mire én rögtön a nyakába ugrottam, mintha ezer éve nem láttam volna Őt.
-Végre, hogy meglettetek.-mosolygott rám majd a kandalló előtt álló Zoéra és Harryre nézett a "hősünk", aki nem volt más, mint Zayn.
-Hogy sikerült Ránk találni?-ölelte meg Zéé is hálásan Zaynünket.
-Egy SMS-t kaptam amiben azt írtad, hogy eltévedtetek abba az erdőbe, ami előtt elváltunk és mivel a lakásotokon nem voltatok, rájöttem, hogy igazat mondhattatok. Ezért rögtön az erdészhez jöttem, akinek segítségével ide találtunk.-majd az alacsony férfire mutatott. Gondolom Ő lehet az erdész, mire mi hálásan fogtunk kezet Vele.
Egy fél óra múlva kijutottunk az "útvesztőből" és ugrándozva értünk a meleg lakásunkba ahol már rendbe volt szedve Hazza csata vert szobája.
-Végre-dőlt le fáradtan Zoé a kanapéra csukott szemmel. -Köszi még egyszer Zayn-ült fel álmosan és a mellette leülő Zayn arcára egy puszit nyomott hálájának jelképéül.
-Hát igen, sokkal jöttök nekem.-vigyorodott el elégedetten Zayn, majd mosolyát egy párnával töröltem le, amit az arcába nyomtam. Kínunkba már röhögni kezdtünk, mit Niall berontása szakított félbe és a telefonját kihangosítva állt elénk a kanapén. Arca ideges volt és türelmetlen. Egyszer csak Liam szólalt meg a tenyérnyi nagyságú mobilból.
-Sziasztok Srácok.
-Szia Liam-mondtuk kórusba.-Hát te merre vagy?-vállt ki az egyhangúságból Zayn kérdése. Majd hosszas várakozás után így válaszolt:
-Svédországban...
Már több mint egy órája bolyongunk, illetve az órám ezt jelzi, ami amúgy csak az idő megállapítására jó, mert még szép, hogy nincs térerő, a wifiről meg ne is beszéljünk. Még szerencse, hogy nem vagyunk éhesek, de ha azok is lennénk van még a táskámba KFC-s süti, de ezt még nem említem nekik, nehogy letörtség miatt nassolni kezdjenek...Tiszta sötét van, a hó már lassan a térdünkig ér és látom, hogy a fiúk is fáznak.
-Milyen nagy ez az erdő?! Most komolyan, nem lehet, hogy körbe-körbe megyünk?- vacogott Harry.
-Nyugi, nem olyan rossz a helyzetünk.
-Igazán, Zoé? Tényleg Zoé?-förmedt rám Louis elénk állva és a kezével csapkodott minden kérdés végén. Felháborodását teljesen megértem, de ha én nem maradok bizakodó, akkor senki se.
-Lou szívem nézd: még csak 7 óra van; nem esik a hó; nem egyedül vesztünk el, hanem legalább hárman vagyunk; van telefonunk is és tudjuk, hogy Londonban vagyunk valahol, ráadásul a többiek észreveszik előbb-utóbb, hogy eltűntünk. Gyere ide. -húztam magamhoz, hogy lenyugodjon mert lehet, hogy sötét volt de a szemében az ijedséget tisztán láttam. -Gyere. -intettem Harryhez és karoltam belé egyik oldalról, míg másik oldalról Louisba és így mentünk tovább a hóban.
-Most képzelődöm, vagy tényleg van ott egy ház?-állt meg hirtelen jobb oldalamon cammogó Harry.
-Inkább valami fa izé.-förmedt fel kedvtelenül a másik oldalról Louis.
-Gyertek már.-húztam őket magammal a tetővel ellátott épülethez. Az alig 7m széles, fa építmény előtt álltunk tanácstalanul és két oldalról fürkészve keresték tekintetemet, hogy én döntsek. Na szépen vagyunk, nem is hogy a két férfi állna a sarkára, még nekem kell bátornak lenni. Elengedem a kezemet a két fogásból és az ajtót nyitom ki óvatosan, hogy véletlenül se dőljön ki az.
- Hahó-kiáltott be Louis, aki telefonját elővéve világította be az apró helységet. Szerintem ez teljesen felesleges volt, mert egyértelmű, hogy senki sincs itt. Lépnék be a küszöbön, ám Hazza karjával finomat jelezte előttem, hogy Ő teszi meg az első lépést. Gondolom észbe kapott, hogy talán férfiként kéne már viselkedni. Egész barátságos volt a helység ahhoz képest, hogy egy erdő közepén lévő elhagyatott fa ház.
-Itt kéne maradni.-jelentette ki Louis és telefonját használva nagyobb fényforrást próbál keresni, de csak egy régi petróleum lámpát talált.
-Kandalló?-mutattam az én telefonom világításával a sarokba elhelyezkedő fűtésre alkalmatos eszközre.
-Gyufa?-nézett rám Louis.
-Egy szavas kérdések?-kérdezte Harry mosolyogva majd előhúzott egy doboz gyufát.
-Először is fa kéne...-veregettem meg a vállukat jelezve, hogy ez nem az én feladatom lesz. Húzott szájjal bólogattak és kimentek, így jobban körül nézhettem de nem sokat tudtam felfedezni, mivel már említve is volt, a 7m hosszú, 3m széles vityilló területét könnyen betudtam járni. Egy asztal és hozzátartozó szék volt a házikó közepén, meg egy szőnyeg, amit a cipőmmel finomat megrúgva jöttem rá, hogy eléggé poros. Ha a fiúk bejönnek, ezt én elintézem, hogy ne legyen koszos. Tényleg, a fiúk! Hol vannak már? Aggódóan léptem ki az ajtón és elnevettem magam amilyen látvány fogadott. A két "vadász" éppen felém jött, kezük megpakolva néhány száraz letört ággal és én szívélyesen kitárom az ajtót és a telefonfénnyel világítom az útjukat.
Siker! Úgy 10 perc szenvedés után -miután meggyőződtünk arról, hogy a kémény kellő képen tiszta- a tűzet meggyújtottuk, pontosabban MEGGYÚJTOTTAM. A szőnyeg is tiszta, és a kandalló fénye beteríti a kis helységet. Melegség árasztotta el a házat.
-Van fürdőszoba is, vagy valami olyasmi!-kiáltott fel a ház túlsó végéből Louis. -És itt egy pléd is meg hideg víz is van, gondolom egy kút van a közelben.-állapította meg a csapot megnyitva.
Mivel a szoba kezdett jó hőmérsékletbe jönni, kabátjainkat az asztalra leraktuk és jót röhögtünk Louison akin egy meleg répás pulóver volt, valószínűleg egy rajongótól kapta.
Unalmunkba szinte minden témát 'kiveséztünk', majd éjfél körül Répafej letelepedett a szőnyegre és magához húzta a pokrócot. Feje alá tettem a táskámba lévő sálamat, hogy párnaként szolgáljon neki.
Eközben...
Zayn:
Nem lehet igaz... Hogy ma senkit se lehet elérni?! Liamről két napja nem tudunk semmit, a hívásokra nem válaszol és csak most írt Twitteren annyit hozzám lökve, hogy "Jól vagyok, majd hívlak." Aztán még ott vannak Harryék, akiket szintén már egy ideje próbálom hívni, de mindegyik hangpostára kapcsol. Ha ez valami sértődős játék Tőlük, akkor nem állok jót magamért...Hívom Niallt, hátha Ő kegyes lesz felvenni azt a szerencsétlen mobilt.
-Mi baj van?-vette fel végre az első ember...egy álmos ember.
-Az Niall, hogy senki nem veszi fel a telefont!
-Én felvettem...
-De Liam nem! És Zoénak, Harrynak és Louisnak pedig 4 órája a kikapcsolt telefonjukkal beszélek.
-Mivel éjfél van észlény!-morgott bele Niall, majd lecsapta. Na mondom szép, de jó akkor engem se érdekel és inkább megyek aludni. Majd ha előkerülnek jól lehordom Őket.
Vissza az erdőbe...
Harry: Louis mellé telepedtünk mi is fáradtan és semmittevően Zoéval, kb.10 SMS elküldés után -amit azért tettünk, hogy hátha véletlenül lenne térerő és valaki megkapja a helyzetjelentésünket.-
Hajnali 2 óra van, Louis természetesen horkol. Ő az aki mindenhol eltud aludni, legyen az egy erdő közepén lévő ház padlója vagy egy szék a semmi közepén. Én nem voltam ilyen szerencsés az elalvás térén és végig a tűz pattogását figyeltem a lábam mögül.
-Nem tudsz aludni?-fordult felém a szőnyegen Zoé, feje alá téve egyik kezét.
-Nem-fordultam én is befelé és néztem szemeibe mosolyogva. -Te miért nem alszol már?
-Mostanában rosszul alszom.
-Akkor azért jöttél tegnap este a szobánkba?-komolyodtam el, mire Ő a fejét a padlóra szorította majd újra visszafordult felém. Látszott rajta, hogy nem szeretne beszélni erről, de én érdeklődően néztem rá és válaszolt:
-Igen, de most nem csak azért nem szuszogok mélyeket, ellentétben a mellettem horkoló Louissal, mert nem jól alszom, hanem nem érzem biztonságba magamat és benneteket se itt.
-Zoé-löktem meg viccesen jobb lábammal az Ő lábát, majd elmosolyodtam.-Mi a baj? Tudod, hogy nekem aztán mindent elmondhatsz.
-Tudom-mosolygott rám kék szemeivel- de nem akarok vészmadár lenni egyfolytában és terhelni benneteket a gondjaimmal, hiszen most különben is a banda a legfontosabb.
-Tudtommal te is a bandatagja vagy, és számítasz nekünk Picilány. Na bökd ki-löktem meg megint a lábammal. Halkan elnevetett majd gondterhelt lett a tekintete. Figyelmesen hallgatni kezdtem.
-Tegnap, egyedül jöttem hazafelé a sötétben a randi után. Gyalogoltam, gondoltam jót tesz ha kiürítem a gondolataimat meg blablabla de aztán arra lettem figyelmes, hogy valaki követ.
Összeráncoltam a szemeimet és tovább folytatta:
-Christofer volt az és utánam szólt, amire első reakcióm az volt, hogy sprintelni kezdtem. Nem ért utol, bár nem sok kellett neki, de hála egy busznak amire feltudtam ugorni és így elkerülni a "találkozást". Majd hazaértem, de...
...féltél. -fejeztem be a mondatát, mert tudtam, hogy úgyse mondaná ki ezt a szót. Ő akar lenni a bátor és talpraesett lány, aki senkitől se tart, de mind jól tudjuk, hogy azért Ő se olyan erős, ami így természetes.
-Aztán nagy vihar támadt, ami nem igen tett jót az aggodalmaimnak és csak arra eszméltem fel, hogy a szobátokban vagyok és közétek fekszem. Elcsendesedett és tovább nézett engem.
-Nem baj ha félsz. -mosolyodtam rá mire ő vissza rám. -Gyere ide-öleltem magamhoz fekve, mire Ő hálásan hozzám bújt. Reflexből beleszagoltam a hajába. A zöld alma illata kellemesen megnyugtatott. Éreztem minden levegő vételét és a szívének dobogásának lüktetését. Végre éreztem azt is, hogy egyenlőre itt biztonságban vagyunk... Így hárman...
Louis:
Férfi hangok keltettek fel, majd én az egymásba kapaszkodó Zoét és Harryt ébresztettem fel, akik így elnézve elég félreérthető helyzetbe voltak. Mint két nyálas szerelmes. Ezen a gondolaton elröhögtem magam, mire Ők kérdően néztek rám, miközben feltápászkodtak.
-Önök szerint itt lehetnek?-szűrődött be ugyanaz a hang, amely felkeltett édes álmomból.
-Hahóó-nyílt az ajtó és egy ismerős arc bukkant fel, mire én rögtön a nyakába ugrottam, mintha ezer éve nem láttam volna Őt.
-Végre, hogy meglettetek.-mosolygott rám majd a kandalló előtt álló Zoéra és Harryre nézett a "hősünk", aki nem volt más, mint Zayn.
-Hogy sikerült Ránk találni?-ölelte meg Zéé is hálásan Zaynünket.
-Egy SMS-t kaptam amiben azt írtad, hogy eltévedtetek abba az erdőbe, ami előtt elváltunk és mivel a lakásotokon nem voltatok, rájöttem, hogy igazat mondhattatok. Ezért rögtön az erdészhez jöttem, akinek segítségével ide találtunk.-majd az alacsony férfire mutatott. Gondolom Ő lehet az erdész, mire mi hálásan fogtunk kezet Vele.
Egy fél óra múlva kijutottunk az "útvesztőből" és ugrándozva értünk a meleg lakásunkba ahol már rendbe volt szedve Hazza csata vert szobája.
-Végre-dőlt le fáradtan Zoé a kanapéra csukott szemmel. -Köszi még egyszer Zayn-ült fel álmosan és a mellette leülő Zayn arcára egy puszit nyomott hálájának jelképéül.
-Hát igen, sokkal jöttök nekem.-vigyorodott el elégedetten Zayn, majd mosolyát egy párnával töröltem le, amit az arcába nyomtam. Kínunkba már röhögni kezdtünk, mit Niall berontása szakított félbe és a telefonját kihangosítva állt elénk a kanapén. Arca ideges volt és türelmetlen. Egyszer csak Liam szólalt meg a tenyérnyi nagyságú mobilból.
-Sziasztok Srácok.
-Szia Liam-mondtuk kórusba.-Hát te merre vagy?-vállt ki az egyhangúságból Zayn kérdése. Majd hosszas várakozás után így válaszolt:
-Svédországban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése