7.fejezet
Harry:
Érzem, ahogy valaki pihen a mellkasomon. A keze a hasamnál pihen finoman. Ó, ha Louis az, akkor én itt és most megesküszöm, hogy nem teszek jót magamért... Ám lassan kinyitom a szememet, és meglepetésemre a barna haj nem régi szobatársamé, hanem Zoé-é. Akárhogy erőltetem a fejemet, nem tudok visszaemlékezni, hogy hogy is került ide, pontosabban rám az aprócska lány, bár ahogy jobban megnézem nem csodálom, hiszen Louis teljesen rá volt telepedve Zoéra, aki valószínűleg végső ötletként felém vette az irányát. Óvatosan próbálom kicsenni egyik lábamat a takaró alól majd a másikat, de sikertelenül, mert a rajtam nyugvó lány az eddig hasamon tartó kezét lassan végighúzva a mellkasomon, a nyakamhoz helyezi. Hirtelen nagyokat kezdtem lélegezni, a pulzusom megnövekedett és nem tudtam mit csináljak. Máskor ezt természetesnek fognám fel, ha egy lány mellett kelek de most mégiscsak Zoéról van szó. Valahogy nem tudok és nem is akarok kijönni könnyed fogása alól, de aztán kipattantam az ágyból, teljesen elfelejtve a kellemesen szuszogó Zoét, mert üvegcsörömpölést hallottam a másik szobából. Persze a lökésemet nem túlságosan értékelte az eddig rajtam kényelmesen alvó lány és nyöszörögve fordult meg Louishoz hozzábújva. Még néztem és vártam a további reakciókat, de nem történt semmi, így visszarévedve a zajra, a másik szobába-történetesen az én szobámba- mentem és elképedve álltam meg az ajtóba. Az üvegcsörömpölést egy madárnak köszönhetem, aki össze-vissza ugrált a betört ablaküvegen, melyek valószínűleg a kidőlt fa landolásának következtében törhetett szét, ugyanis az a szobában terült el. A kicsinyke szárnyas állat észre vett engem és a hatalmas ablaknál-illetve annak helyénél- kiröppent. Még mindig kerek szemmel állok egy helyben és fogalmam sincs, hogy most ordítsak vagy telefonáljak valakinek.
-Louis, Zoé-ordítottam el magam és válaszul káromkodást kaptam, amit először egy női hang kiabált majd férfi hang ismételte meg. De mielőtt újra kiereszthettem volna a mély hangomat egy puha kéz takarta el a számat és kérdően mozdultam meg, amit már egy ideje nem tettem a látványnak hála, melyet az öreg fának köszönhetek.
-Nem csináltam semmit a szobáddal -mondta fáradt hanggal a puha kéz tulajdonosa miközben csukott szemmel nekem dőlt, és a nyugodtságából tekintve sejtettem, hogy még nem látta a szobába betört fát.
-Zoé-motyogtam a kéztakarás mögül és az ablak felé fordítottam a kezeim által. Sápadtan nézett hol az üvegszilánkokra és hol az ágyra, melyet félig a terebélyes ágak foglaltak el.
-Én, nem én nem... nem én voltam-rázta meg magát, hogy ne dadogjon.
-Nem is gondoltam-néztem le Zoéra aki tanácstalanul nézett fel rám a magasságunk eltérése miatt. - Te jól vagy?
-Én?-értetlenkedett Zoé, de aztán elég zavartan kezdett viselkedni és azt se tudta, hogy most álljon vagy nézze meg közelebbről a fát. Mintha kényelmetlen kérdést tettem volna fel.
-Nem esett rád a fa, ugye?
-Mi, dehogy is.-rázta a fejét gyorsan, majd nagyot nyelt. Elég fura volt.
-Akkor miért jöttél át? -kérdeztem értetlenül és megfogtam a karját, hogy ne izegjen-mozogjon tovább. -Nem mintha bánnánk.-mosolyodtam el zavaromba.
-Csak...-kereste a szavakat és mögém bámult, pontosabban a majdnem szívrohamot kapó Louisra aki csak most érhetett ide,- ...csak féltem a vihartól! -fejezte be, de nem akartam hinni neki, mert pont Zoé az aki ha fél is, az lenne az utolsó elhatározása, hogy velünk aludjon és inkább kiköltözik a kanapéra vagy nem fekszik le addig míg el nem áll az eső.
-Teljesen jogosan félhettél tőle-helyeselte a döbbenten álló Louis.
-Hívom a karbantartót.-engedtem el Zoé karját és a nappaliba vettem az irányt.
Zayn:
-Havazik -ordítom el magam mérgesen Louiséknak a bejárati ajtajuk mögül, mivel hogy azt csukva találtam. Pár percen belül az ajtó kinyílik és ideges fejek vesznek körbe.
- VASHAPPNIN'?
-Látogatónk volt az éjjel, mégpedig egy 60 éves bükk fa -mondta lazán Louis a kanapén dideregve.
A srácok elmondták a történteket, majd fél óra múlva a házmester és a karbantartók is megérkeztek és enyhén kitessékeltek minket a hidegbe.
-Hóóóó-ugrott fel Zoé az utcára érkezve gyermeki énjét elővéve. Mire az imént megérkező Niall is követni kezdte viselkedését, és mint ha ragályos lenne,mert azt vettem észre, hogy Louis és Harry is a hóban fetreng.
-Tudtátok, hogy gyerekesek vagytok?
-Igeeeeeen-röhögtek fel válaszul a hóban a játszadozó hülyéim miközben lassan mentünk London havas utcáin.
-Gyere már te is Zayn. Ne legyél ennyire menő.
-Maradj meg magadnak Niall. - Ám a visszaszólás helyett egy nagy adag havat kaptam az arcomba.
-Kösz Louis... -sepertem ki szemeim közül a hóréteget.
-Menjünk enni- mentett meg nem szándékosan az újabb adag arcon dobástól Niall, aki a KFC felé vette az irányt.
Jól bekajáltunk és újra a hidegbe találtuk magunkat.
-Nem megyünk az erdőbe? -mutatott a kesztyűs ujjaival Harry egy ismeretlen fás részre, úgy 100 méterre.
-Mennyetek, én szétfagytam és Liamet se tudom elérni, így megpróbálom otthon skype-on.
-Megyek veled, a bátyámmal kell találkozom. Bocsi srácok. -indult el velem Niall és a búcsúzó után elváltak útjaink.
Louis:
-Mennyünk -vigyorodott el Zoé és gyorsan szedni kezdte lábait.
-Kapjuk el-kacsintott rám Harry, és már rohantunk is 1-1 hógolyóval a kezünkbe a leendő áldozatunk után aki már a fás rész között járt.
-Neeeeeee-röhögött és egyszerre sikított ránk kiszemeltünk. Őrült hajszába kezdtünk mert nehezünkre esett utolérni Őt.
-Bombaaa-üvöltöttünk egyszerre Harryval és szegény Zoéra ráugrottunk, aki rögtönk a hóba süppedt a súlyunk miatt. Elkezdtük fürdetni a hóban, miközben ketten rajta ültünk, de elkapott foglyunk csak nevetett, majd egy jókora havat borított az arcunkba. Ezzel menekülő utat szerezve magának egy újabb macska-egér játék kezdődött el, melyben a hógolyó dobás és bújkálás volt a főszereplő.
-Nem bírom-lihegett vigyorogva nagyokat egy fának nekidőlve Zoé. Felnevettünk a piros arcán elterülő mosolya miatt és magunkhoz öleltük.
-Ideje hazamenni, már elég sötét van -mondta mosolyogva az ölelés közben Hazza, aki azért szépen havas volt Zoé, de inkább én miattam.
-Oké, de merre? -engedett el minket vigyorral az arcán Zoé, ami már ránk nem volt igaz, ahogy körül néztünk az idegen helyen.
-Most komolyan, fiúk. Hol vagyunk???
Érzem, ahogy valaki pihen a mellkasomon. A keze a hasamnál pihen finoman. Ó, ha Louis az, akkor én itt és most megesküszöm, hogy nem teszek jót magamért... Ám lassan kinyitom a szememet, és meglepetésemre a barna haj nem régi szobatársamé, hanem Zoé-é. Akárhogy erőltetem a fejemet, nem tudok visszaemlékezni, hogy hogy is került ide, pontosabban rám az aprócska lány, bár ahogy jobban megnézem nem csodálom, hiszen Louis teljesen rá volt telepedve Zoéra, aki valószínűleg végső ötletként felém vette az irányát. Óvatosan próbálom kicsenni egyik lábamat a takaró alól majd a másikat, de sikertelenül, mert a rajtam nyugvó lány az eddig hasamon tartó kezét lassan végighúzva a mellkasomon, a nyakamhoz helyezi. Hirtelen nagyokat kezdtem lélegezni, a pulzusom megnövekedett és nem tudtam mit csináljak. Máskor ezt természetesnek fognám fel, ha egy lány mellett kelek de most mégiscsak Zoéról van szó. Valahogy nem tudok és nem is akarok kijönni könnyed fogása alól, de aztán kipattantam az ágyból, teljesen elfelejtve a kellemesen szuszogó Zoét, mert üvegcsörömpölést hallottam a másik szobából. Persze a lökésemet nem túlságosan értékelte az eddig rajtam kényelmesen alvó lány és nyöszörögve fordult meg Louishoz hozzábújva. Még néztem és vártam a további reakciókat, de nem történt semmi, így visszarévedve a zajra, a másik szobába-történetesen az én szobámba- mentem és elképedve álltam meg az ajtóba. Az üvegcsörömpölést egy madárnak köszönhetem, aki össze-vissza ugrált a betört ablaküvegen, melyek valószínűleg a kidőlt fa landolásának következtében törhetett szét, ugyanis az a szobában terült el. A kicsinyke szárnyas állat észre vett engem és a hatalmas ablaknál-illetve annak helyénél- kiröppent. Még mindig kerek szemmel állok egy helyben és fogalmam sincs, hogy most ordítsak vagy telefonáljak valakinek.
-Louis, Zoé-ordítottam el magam és válaszul káromkodást kaptam, amit először egy női hang kiabált majd férfi hang ismételte meg. De mielőtt újra kiereszthettem volna a mély hangomat egy puha kéz takarta el a számat és kérdően mozdultam meg, amit már egy ideje nem tettem a látványnak hála, melyet az öreg fának köszönhetek.
-Nem csináltam semmit a szobáddal -mondta fáradt hanggal a puha kéz tulajdonosa miközben csukott szemmel nekem dőlt, és a nyugodtságából tekintve sejtettem, hogy még nem látta a szobába betört fát.
-Zoé-motyogtam a kéztakarás mögül és az ablak felé fordítottam a kezeim által. Sápadtan nézett hol az üvegszilánkokra és hol az ágyra, melyet félig a terebélyes ágak foglaltak el.
-Én, nem én nem... nem én voltam-rázta meg magát, hogy ne dadogjon.
-Nem is gondoltam-néztem le Zoéra aki tanácstalanul nézett fel rám a magasságunk eltérése miatt. - Te jól vagy?
-Én?-értetlenkedett Zoé, de aztán elég zavartan kezdett viselkedni és azt se tudta, hogy most álljon vagy nézze meg közelebbről a fát. Mintha kényelmetlen kérdést tettem volna fel.
-Nem esett rád a fa, ugye?
-Mi, dehogy is.-rázta a fejét gyorsan, majd nagyot nyelt. Elég fura volt.
-Akkor miért jöttél át? -kérdeztem értetlenül és megfogtam a karját, hogy ne izegjen-mozogjon tovább. -Nem mintha bánnánk.-mosolyodtam el zavaromba.
-Csak...-kereste a szavakat és mögém bámult, pontosabban a majdnem szívrohamot kapó Louisra aki csak most érhetett ide,- ...csak féltem a vihartól! -fejezte be, de nem akartam hinni neki, mert pont Zoé az aki ha fél is, az lenne az utolsó elhatározása, hogy velünk aludjon és inkább kiköltözik a kanapéra vagy nem fekszik le addig míg el nem áll az eső.
-Teljesen jogosan félhettél tőle-helyeselte a döbbenten álló Louis.
-Hívom a karbantartót.-engedtem el Zoé karját és a nappaliba vettem az irányt.
Zayn:
-Havazik -ordítom el magam mérgesen Louiséknak a bejárati ajtajuk mögül, mivel hogy azt csukva találtam. Pár percen belül az ajtó kinyílik és ideges fejek vesznek körbe.
- VASHAPPNIN'?
-Látogatónk volt az éjjel, mégpedig egy 60 éves bükk fa -mondta lazán Louis a kanapén dideregve.
A srácok elmondták a történteket, majd fél óra múlva a házmester és a karbantartók is megérkeztek és enyhén kitessékeltek minket a hidegbe.
-Hóóóó-ugrott fel Zoé az utcára érkezve gyermeki énjét elővéve. Mire az imént megérkező Niall is követni kezdte viselkedését, és mint ha ragályos lenne,mert azt vettem észre, hogy Louis és Harry is a hóban fetreng.
-Tudtátok, hogy gyerekesek vagytok?
-Igeeeeeen-röhögtek fel válaszul a hóban a játszadozó hülyéim miközben lassan mentünk London havas utcáin.
-Gyere már te is Zayn. Ne legyél ennyire menő.
-Maradj meg magadnak Niall. - Ám a visszaszólás helyett egy nagy adag havat kaptam az arcomba.
-Kösz Louis... -sepertem ki szemeim közül a hóréteget.
-Menjünk enni- mentett meg nem szándékosan az újabb adag arcon dobástól Niall, aki a KFC felé vette az irányt.
Jól bekajáltunk és újra a hidegbe találtuk magunkat.
-Nem megyünk az erdőbe? -mutatott a kesztyűs ujjaival Harry egy ismeretlen fás részre, úgy 100 méterre.
-Mennyetek, én szétfagytam és Liamet se tudom elérni, így megpróbálom otthon skype-on.
-Megyek veled, a bátyámmal kell találkozom. Bocsi srácok. -indult el velem Niall és a búcsúzó után elváltak útjaink.
Louis:
-Mennyünk -vigyorodott el Zoé és gyorsan szedni kezdte lábait.
-Kapjuk el-kacsintott rám Harry, és már rohantunk is 1-1 hógolyóval a kezünkbe a leendő áldozatunk után aki már a fás rész között járt.
-Neeeeeee-röhögött és egyszerre sikított ránk kiszemeltünk. Őrült hajszába kezdtünk mert nehezünkre esett utolérni Őt.
-Bombaaa-üvöltöttünk egyszerre Harryval és szegény Zoéra ráugrottunk, aki rögtönk a hóba süppedt a súlyunk miatt. Elkezdtük fürdetni a hóban, miközben ketten rajta ültünk, de elkapott foglyunk csak nevetett, majd egy jókora havat borított az arcunkba. Ezzel menekülő utat szerezve magának egy újabb macska-egér játék kezdődött el, melyben a hógolyó dobás és bújkálás volt a főszereplő.
-Nem bírom-lihegett vigyorogva nagyokat egy fának nekidőlve Zoé. Felnevettünk a piros arcán elterülő mosolya miatt és magunkhoz öleltük.
-Ideje hazamenni, már elég sötét van -mondta mosolyogva az ölelés közben Hazza, aki azért szépen havas volt Zoé, de inkább én miattam.
-Oké, de merre? -engedett el minket vigyorral az arcán Zoé, ami már ránk nem volt igaz, ahogy körül néztünk az idegen helyen.
-Most komolyan, fiúk. Hol vagyunk???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése