10. fejezet
-Kómában van, de stabil az állapota. Maradjanak nyugodtan estére.
Liam:
Azt mondják, hogy amikor valaki közel van a halálhoz, akkor leforog előtte pár képkocka. Ismerősök, barátok és családok képét látjuk magunk előtt míg el nem sötétül minden. Ez az elmélet bizonyságot nyert, mivel magam előtt emlékképek jelentek meg a semmiből. Emlékképek a múltból, melyeken Louis; Harry; Zoé; Niall és Zayn volt, és emlékképek melyeken a családommal voltam együtt otthon, Wolwerhamptonban. Érdekes dolog is ez az egész. Az gondolná az ember, hogy csak hallucináció mindaz amit ilyenkor lát, de valójában az egész olyan valós és erőteljes. Nem érzékelhető az idő, miközben azt figyeled mikor üt el az autó, majd ezek után nem érzékelheted, hogy hány óra telt el és nem érzékelheted azt se, hogy mi történik körülötted...
A fejem, karom és lábam iszonyatosan fáj. Szememet nem bírom és nem is akarom kinyitni. Félek a látványtól ami fogadni fog, és félek a sajnálkozó pillantásoktól. Nem bírok a cserbenhagyott barátaim szemébe nézni. Még nem, még nem tudok... Az illatok és szagok alapján egy tiszta kórházi ágyon fekhetek. A lábamat a próbálkozások ellenére nem sikerül megmozdítani, kezeim viszont kényelmesen pihennek mellettem. A meleg szobába nővérek cikáznak be, így a levegő hamar cserélődik az ajtón keresztül. Négy különböző szuszogást hallok nem is olyan messze tőlem. A szemhéjamon keresztül rájövök, hogy sötét van, valószínűleg este felé járhat az idő. Most már erőt kell vennem magamon és megnézni, hogy mi a helyzet. Nagy levegőt veszek és a felesleges levegő kifújásának egy idejében kinyitom a szememet. Jól saccoltam, egy fehér betegszobában voltam a négy szuszogás tulajdonosaival, akik mellesleg az imént említett cserbenhagyott barátaim. Fáradtan feküdtek egymáson a szobába elhelyezett kanapén, ami négyüknek kevés helyet biztosított. Egyedül Zayn nem volt a kupacban, Ő az ablaknál nézett ki a fejéből szokásához híven. Sose tudtuk, hogy ilyenkor miken elmélkedik. Annak tartalmáról, mi meg nem kérdeztük, Ő meg nem avatott be minket, így hát ez azóta is rejtély maradt számunkra.
Túlságosan is nézhettem Őt, mert megfordult nehézkes arccal, és rám tekintet. Mosolyogva lépett az ágyam mellé, pedig nem érdemeltem meg ezt a mimikát, főleg miután így viselkedtem velük.
-Liam.-szólt kedvesen és halkan, tekintettel a kanapén lévőkre. Egyik keze a másik könyökét fogta és így állt előttem. Nem tudta, hogy mit mondjon nekem, így nekem kellett valamivel előrukkolni.
-Még Svédországban vagyunk?
-Igen.-válaszolt még mindig halkan, de szerintem már nem az alvók miatt. Egyfolytában a lábamra tekingetett le, amit én nem láthattam a hatalmas fehér takaró miatt. Bevallom, most egy kissé megijedtem a lábam hogylétéről.
-Mi van a lábammal?-nyeltem nagyot míg Zayn válaszolt.
-Eltört, több helyen is.
-Megkönnyebbültem.-fújtam ki a levegőt. Tényleg már a legrosszabbra gondoltam, kapok egy mankót és minden rendben lesz.
-Mindkettő eltört, több helyen is.-javította ki magát Zayn. Felnéztem majd pislogtam, utána le és megint pislogtam egyet. Most már értem, miért nem tudom mozdítani őket. Te jó szagú Ég!
-De szerencsére a gerinced rendben van és csak enyhe agyrázkódásod van.-próbálta a 'jó' oldalát mondani a még mindig mellettem álló Zayn, aki valószínűleg észrevehette az arcomon, hogy most igen csak beparáztam. Egy kicsi fejbólintással jeleztem neki, hogy értem ez nagyszerű hír, CSAK két lábam tört el, mégis mit akarok, ez CSODÁS!... Na jó, most le kéne nyugodnom, mert ez a hozzáállás nem vezet sehova se.
-Liam-kelt fel a kanapéról Niall, aki óvatosan Louis és Zoé lábát vette le magáról, hogy kiszabaduljon a két végtag fogságából. -Jól vagy?
-Jól...-halkultam el most én. -Egy kérdés, miért jöttetek ide?
-Ez még kérdés?-förmedt rám hirtelen Niall, pedig nem szemrehányóan vagy rosszindulattal kérdeztem, de úgy látszik nem jól fejeztem ki magam.
-Én nem úgy-habogtam miközben zavartan a kézfejemet vakargattam. -Akkor inkább úgy kérdezem, hogy mindannyian miattam ültetek fel egy repülőgépre és utaztatok ide?
-Á dehogy is! Csak kiruccantunk Svédországba.-gúnyolódott Zayn, amin muszáj volt elmosolyodnom. Nem sok kellett ahhoz, hogy ne kezdjek el könnyezni a meghatódottságtól. Most már beláttam; egy tuskó vagyok, hiszen Őket, a legjobb barátaimat hagytam el egy lányért. Tényleg! Ebba! Most hol lehet? Már csak nem kérdezem meg tőlük, hogy hol van, mert akkor tuti kifordulnának egyből a kórházból és hazautaznának.
-Héé-pattant fel Zoé, magával rántva Louist és Harryt is, akik először nem túlságosan rajongtak mozdulatsoráért, de észrevéve engem, már Ők is ott termettek az ágyam körül. Mind mosolyogva figyeltek engem.
-Egy hülye voltam...-kezdtem neki.
-Igen tudjuk, folytasd.-unszolt tovább a beszédben Louis, mire apró röhögés támadt.
-Igen, és nem gondolkoztam. Megbántam, de tényleg kedvelem Ebbát...-itt megálltam és az arckifejezésükről próbáltam leolvasni, hogy folytatható-e ez a téma. Zoé apró bólintását igennek vettem, így tovább mondtam: -De rájöttem, hogy nem fontosabb Ő mint Ti.
-Azért azt ne hidd, hogy most rögtön megbocsájtunk. -sértődött be Harry, de apró vigyorral a száján.
-Szóval visszajössz? -tért rá a lényegre Zayn. Apró mosolyom között válaszoltam nekik:
-Igen.
-Nagyszerű! Most már mennyünk enni!-csapta össze a kezét és indult kifelé Louis társaságával. Nem is Niall lenne, ha nem mindig a kajáról forogna az élete.
-Beszélek egy nővérrel-jelentette ki Zoé és Harryvel kifelé vette az irányt, hogy további információt csalhassanak ki a személyzetből.
-Ha máskor kiborulsz, léci valami melegebb helyre rohanj el.-mondta szarkasztikusan Zayn, miközben egy székre foglalt helyet.
-Ha máskor kiborulok, melegebb helyre megyek,-ígértem meg neki -de csak is veletek.-tettem hozzá.
-Fúúúj de nyálas vagy Payne.-csapott hozzám egy párnát, teljesen jogosan. Tényleg az vagyok, mit lehet tenni, Svédország ezt hozza ki belőlem...
Liam:
Azt mondják, hogy amikor valaki közel van a halálhoz, akkor leforog előtte pár képkocka. Ismerősök, barátok és családok képét látjuk magunk előtt míg el nem sötétül minden. Ez az elmélet bizonyságot nyert, mivel magam előtt emlékképek jelentek meg a semmiből. Emlékképek a múltból, melyeken Louis; Harry; Zoé; Niall és Zayn volt, és emlékképek melyeken a családommal voltam együtt otthon, Wolwerhamptonban. Érdekes dolog is ez az egész. Az gondolná az ember, hogy csak hallucináció mindaz amit ilyenkor lát, de valójában az egész olyan valós és erőteljes. Nem érzékelhető az idő, miközben azt figyeled mikor üt el az autó, majd ezek után nem érzékelheted, hogy hány óra telt el és nem érzékelheted azt se, hogy mi történik körülötted...
A fejem, karom és lábam iszonyatosan fáj. Szememet nem bírom és nem is akarom kinyitni. Félek a látványtól ami fogadni fog, és félek a sajnálkozó pillantásoktól. Nem bírok a cserbenhagyott barátaim szemébe nézni. Még nem, még nem tudok... Az illatok és szagok alapján egy tiszta kórházi ágyon fekhetek. A lábamat a próbálkozások ellenére nem sikerül megmozdítani, kezeim viszont kényelmesen pihennek mellettem. A meleg szobába nővérek cikáznak be, így a levegő hamar cserélődik az ajtón keresztül. Négy különböző szuszogást hallok nem is olyan messze tőlem. A szemhéjamon keresztül rájövök, hogy sötét van, valószínűleg este felé járhat az idő. Most már erőt kell vennem magamon és megnézni, hogy mi a helyzet. Nagy levegőt veszek és a felesleges levegő kifújásának egy idejében kinyitom a szememet. Jól saccoltam, egy fehér betegszobában voltam a négy szuszogás tulajdonosaival, akik mellesleg az imént említett cserbenhagyott barátaim. Fáradtan feküdtek egymáson a szobába elhelyezett kanapén, ami négyüknek kevés helyet biztosított. Egyedül Zayn nem volt a kupacban, Ő az ablaknál nézett ki a fejéből szokásához híven. Sose tudtuk, hogy ilyenkor miken elmélkedik. Annak tartalmáról, mi meg nem kérdeztük, Ő meg nem avatott be minket, így hát ez azóta is rejtély maradt számunkra.
Túlságosan is nézhettem Őt, mert megfordult nehézkes arccal, és rám tekintet. Mosolyogva lépett az ágyam mellé, pedig nem érdemeltem meg ezt a mimikát, főleg miután így viselkedtem velük.
-Liam.-szólt kedvesen és halkan, tekintettel a kanapén lévőkre. Egyik keze a másik könyökét fogta és így állt előttem. Nem tudta, hogy mit mondjon nekem, így nekem kellett valamivel előrukkolni.
-Még Svédországban vagyunk?
-Igen.-válaszolt még mindig halkan, de szerintem már nem az alvók miatt. Egyfolytában a lábamra tekingetett le, amit én nem láthattam a hatalmas fehér takaró miatt. Bevallom, most egy kissé megijedtem a lábam hogylétéről.
-Mi van a lábammal?-nyeltem nagyot míg Zayn válaszolt.
-Eltört, több helyen is.
-Megkönnyebbültem.-fújtam ki a levegőt. Tényleg már a legrosszabbra gondoltam, kapok egy mankót és minden rendben lesz.
-Mindkettő eltört, több helyen is.-javította ki magát Zayn. Felnéztem majd pislogtam, utána le és megint pislogtam egyet. Most már értem, miért nem tudom mozdítani őket. Te jó szagú Ég!
-De szerencsére a gerinced rendben van és csak enyhe agyrázkódásod van.-próbálta a 'jó' oldalát mondani a még mindig mellettem álló Zayn, aki valószínűleg észrevehette az arcomon, hogy most igen csak beparáztam. Egy kicsi fejbólintással jeleztem neki, hogy értem ez nagyszerű hír, CSAK két lábam tört el, mégis mit akarok, ez CSODÁS!... Na jó, most le kéne nyugodnom, mert ez a hozzáállás nem vezet sehova se.
-Liam-kelt fel a kanapéról Niall, aki óvatosan Louis és Zoé lábát vette le magáról, hogy kiszabaduljon a két végtag fogságából. -Jól vagy?
-Jól...-halkultam el most én. -Egy kérdés, miért jöttetek ide?
-Ez még kérdés?-förmedt rám hirtelen Niall, pedig nem szemrehányóan vagy rosszindulattal kérdeztem, de úgy látszik nem jól fejeztem ki magam.
-Én nem úgy-habogtam miközben zavartan a kézfejemet vakargattam. -Akkor inkább úgy kérdezem, hogy mindannyian miattam ültetek fel egy repülőgépre és utaztatok ide?
-Á dehogy is! Csak kiruccantunk Svédországba.-gúnyolódott Zayn, amin muszáj volt elmosolyodnom. Nem sok kellett ahhoz, hogy ne kezdjek el könnyezni a meghatódottságtól. Most már beláttam; egy tuskó vagyok, hiszen Őket, a legjobb barátaimat hagytam el egy lányért. Tényleg! Ebba! Most hol lehet? Már csak nem kérdezem meg tőlük, hogy hol van, mert akkor tuti kifordulnának egyből a kórházból és hazautaznának.
-Héé-pattant fel Zoé, magával rántva Louist és Harryt is, akik először nem túlságosan rajongtak mozdulatsoráért, de észrevéve engem, már Ők is ott termettek az ágyam körül. Mind mosolyogva figyeltek engem.
-Egy hülye voltam...-kezdtem neki.
-Igen tudjuk, folytasd.-unszolt tovább a beszédben Louis, mire apró röhögés támadt.
-Igen, és nem gondolkoztam. Megbántam, de tényleg kedvelem Ebbát...-itt megálltam és az arckifejezésükről próbáltam leolvasni, hogy folytatható-e ez a téma. Zoé apró bólintását igennek vettem, így tovább mondtam: -De rájöttem, hogy nem fontosabb Ő mint Ti.
-Azért azt ne hidd, hogy most rögtön megbocsájtunk. -sértődött be Harry, de apró vigyorral a száján.
-Szóval visszajössz? -tért rá a lényegre Zayn. Apró mosolyom között válaszoltam nekik:
-Igen.
-Nagyszerű! Most már mennyünk enni!-csapta össze a kezét és indult kifelé Louis társaságával. Nem is Niall lenne, ha nem mindig a kajáról forogna az élete.
-Beszélek egy nővérrel-jelentette ki Zoé és Harryvel kifelé vette az irányt, hogy további információt csalhassanak ki a személyzetből.
-Ha máskor kiborulsz, léci valami melegebb helyre rohanj el.-mondta szarkasztikusan Zayn, miközben egy székre foglalt helyet.
-Ha máskor kiborulok, melegebb helyre megyek,-ígértem meg neki -de csak is veletek.-tettem hozzá.
-Fúúúj de nyálas vagy Payne.-csapott hozzám egy párnát, teljesen jogosan. Tényleg az vagyok, mit lehet tenni, Svédország ezt hozza ki belőlem...
Nekem ez volt a kedvenc részem..(egyenlőre.) az író nagyon jól bánik a szavakkal..
A kedves lány kedvéért- aki kommentált a 3.fejezethez- mondanám még egyszer, hogy a történet amit hozok NEM A SAJÁTOM hanem a számomra legjobban kedvelt író története!!
De ez meg is van említve a fejlécnél.
De ez meg is van említve a fejlécnél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése